udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Benegni, Bogdan

2000. augusztus 5.

Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke rágalmazási pert indított az Associated Press, valamint annak bukaresti tudósítója, Alison Mutler ellen, aki 1998-ban azt a valótlan hírt röpítette világgá, hogy a felperes szekusügynök volt, amit be is ismert. Bár a megrágalmazott és ügyvédje, dr. Kincses Előd, illetve a panaszos tanúja, Herman M. János lelkipásztor hitelesen bizonyították, hogy Tőkés Lászlót a securitate éveken át üldözte, a bukaresti bíróság, Bogdan Benegni bíró a ″valóság bizonyítása″ (proba veritatii) megállapítása címén elrendelte a püspök szekus-dossziéjának bekérését, illetve felkérte a szekus-dossziékat átvilágító bizottságot, hogy nyilatkozzon a megrágalmazott esetleges ügynök-múltja tárgyában. - Tőkés László hivatala közleményben tudatta: a püspök készséggel aláveti magát bármely átvilágításnak, hiszen egy hiteles és becsületes átvizsgálás végképp megcáfolná a sorozatos rágalmakat, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a bukaresti bíróság nem az igazságszolgáltatás elvégzésére, nem a rágalmazók megbüntetésére, hanem a sértett fél befeketítésére törekszik. A rágalmazó ugyanis képtelen bizonyítani állításait, s a maga során nem is igényelte a ″valóság bebizonyítása″ alkalmazását. Következésképpen a bíróság június 30-i intézkedése esetében célzatos bírói túlkapásról lehet beszélni. Feltételezhető, hogy ez alkalommal is Tőkés László püspök szándékos politikai befeketítésére történik kísérlet. /Átvilágíttatná a bíróság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék